NAMO GURUBYE, NAMO BUDDHAYA, NAMO DHARMAYA, NAMO SANGHAYA, NAMO TRIRATNAYA
namo → tisztelet; gurubhyaḥ → tanítóknak; buddhāya → felébredettnek; dharmāya → tanításnak; saṅghāya → embertársaknak;
tri-ratnāya → a Három Drágakőnek
Tudásokat öröklünk és örökítünk tovább. Miközben olyan világot teremtünk, amelyhez még nincs tapasztalatunkunk, néha tévedünk és újrajátszunk, de a tapasztalatok gyűjtése során a folyamatosan átértelmezünk és okosodunk. Csakhogy a kapcsolódó feladatok is folyvást változnak.
A küzdés az élet elkerülhetetlen formája, értelmét mégis találunk: szeretetben, alkotásban, megértésben
.. az emberiség kavicsról kavicsra épít miközben emberséget tanul
Dharma – élő rend – kavicsváranalógia
A strand óriási, a választási lehetőségek sora végtelen, nincs tökéletes kavicsválasztás és nincs kőbevésett tájolás. Ami az egyik helyen ideális, a másik kavics, – avagy döntési helyzet, – esetében szinte bármit boríthat.
Egy dharmikus lépéshez jó látni mi tart, mi az alap, az előzmény, a saját állapotot, mik a körülmények és fontos látni a rendszer minden aspektusát, például a többi embert is. Továbbá mérlegelni a következményeket sem árt.
Egy tudatos, helyesnek tűnő döntés alapvető feltétele tisztában lenni azzal mi vonz, mi taszít, és annak tárgyával, ami lehet valóság, de lahet csak egy korábbi döntés olyan, még ma is fájó következménye, – amitől most, bár már más az inerciarendszer, – mégis nehéz elhatárolódni.
ha borulós a történet, – a feladat egy új, fejlettebb egyensúlyi helyzet megteremtése, – neverending:
A dharma a megtartó rend. A szó a dhṛ — „tartani, hordozni, fenntartani” — gyökhöz kapcsolódik, egy főnevet képező man toldalékkal. A rendszer mögött pedig ott áll a védikus ṛta, a világ rendezett menete.
a’man’, – gondol, észlel, elképzel jelentésű szó, – a következő szekérhasonlat manas szavához tartozik, nem a dharmához
A dharma felismerése mindig helyzethez kötött: számít az idő, a hely, és a fennálló állapot. Egy hibás működésmódot meg kell tanulni felismerni, a tudásokat felidézni, azok alapján mérlegelni, és a körülményekkel a lehető legnagyobb összhangban tenni-venni.
Közben természetesen dolgok vonzanak és a taszítanak. A tudatot befolyásolhatják vágyak, indulatok, téveszmék, az énképek féltése és a megszokott minták biztonsága. A dhṛti feladata, hogy a cselekvést megtartsa abban az irányban, amelyet helyesnek ismertünk fel.A dhṛ szótőből a -ti toldalék elvont főnevet csinál, – általa a kozmikus törvények tartása állhatatosság lesz
újra és újra: felismerés → integrálás → mérlegelés → cselekvés → következmény → új felismerés.
Mint az egymásra rakott köveknél: nem az a kérdés, hogy egy kő önmagában „jó helyen” van-e, hanem hogy ebben a helyzetben mit tart meg az ‘egészből.
A śarīra, a test a szekér; az indriyák, az érzékek a lovak; a manas, az elme a gyeplő; a buddhi, a megkülönböztető értelem a kocsihajtó; az ātman pedig a szekér ura, az utas.
A test a szekér: ezen keresztül történik az utazás, és viseli annak következményeit is. Nem mindegy hogyan vezetjük, milyen úton haladunk, és minek ütközünk.
A lovak természetük szerint az érzékeikre hallganak. A gyeplő fogja össze őket, de az irányt, a lovakat és útviszonyokat a buddhinak kell ismernie. Ha a buddhi nem lát tisztán, hiába van gyeplő a kézben, csak a lovak vezetik a szekeret, és valamelyik alsóbb működés kezdi meghatározni a cselekvések irányát.
indriyák / lovak / érzékelés → manas / gyeplő / figyelem → buddhi / kocsihajtó / mérlegelés → ātman / utas / az utazás szervezője,- akiért az egész utazás történik
A szekér útja egy olyan világon vezet keresztül, amelyben mások is jelen vannak. Ez már dharma kérdés: úgy haladni, hogy a saját rendünk ne borítsa fel azt a rendet, amelynek mi magunk is részei vagyunk.
Olykor nem elég, hogy van szekerünk, lovaink és utunk. Vezetni is tudni kell — és ezt nem mindig egyedül tanuljuk meg, néha jól jön egy kis segítség.
Ilyen rettenet dolgokat mond például megfontolandónak a védikus irodalom ahhoz, hogy jó kocsissá váljon valaki: ŚAMA: az elme megfékezése, nyugalomba rendezése pl. az alábbi eszközök segítségével:
DAMA: az érzékek megfékezése
UPARAMA / UPARATI: visszavonulás, elfordulás attól, ami széthúzza az elmét.
TITIKṢĀ: tűrés, állhatatos elviselés
ŚRADDHĀ: bizalom a tanításban és abban, aki arra tanít
SAMĀDHĀNA: megvizsgálni a tanultakat, és bizonyosság esetén nem hagyni, hogy az értelem újra meg újra szétszaladjon.
Egy jó guru megtanít vezetni, miközben nem tetszeleg a guru szerepében, hisz azzal épp önmagának mondana ellent 🙂
Egy spirituális gyógyító vizsgálja, milyen állapotban vannak a részek, a szekérrel van-e dolog, jól táplált-e a ló, és mit kell még megtanulnia a kocsihajtónak ahhoz, hogy a ló, a szekér és az utas számára is kedvező legyen az út.
Ilyesmi fura dolgokat tarthat fontosnak az úton, ami szerinte maga cél:
Megtanulni, mi segít, mi ad jóllétet, és mi támogatja magát az életet.
HITĀYA: jóra irányul
SUKHĀYA: jóllétet szolgálja
ĀYUṢHE: az életet szolgálja, fenntartja
Mottó: harmonikus, szép utat