Azóta megint alszik. Amúgy pedig igazi kényszeres rohadékként néz velem farkasszemet bármikor az éj közepén. Megjön. Az ajtóm számára persze mindig nyitva áll, ő pedig nem tágít. Igaz, hogy mára semmi tervem nem volt. A szabadságomat is tölthetném. Nem tudom, mi a tökömet keresek itt. Szolgai módon kapcsolom be a laptopot. Hajnali háromkor is készen állok a munkára, ha ő úgy szeretné.

Elkezdek írni. A jóleső nyugalom már épphogy megszállna, mikor megint megjelenik. Rámmászik. Körmei a húsomba mélyednek, az arcát a tenyerembe tolja. Kényeztess – suttogja a csend.

Undortól remegő szájjal teszek eleget a kötelezettségemnek. Mást úgysem tehetek, mint hogy engedem: a saját ágyamból kiparancsolva, hajnali háromkor a kénye-kedve szerint játszadozzon velem. A billentyűkhöz nyúlni esélyem sincs. Az egész testemben remegő, néma tehetetlenség épp könnyekké transzformálódik. A kezem kényszeresen simogatja őt – méghozzá ott, ahol neki jólesik.

Hosszú percek telnek el. Ha mozdulok, még inkább pucsít. Ha nem mozdulok, legalább csak csendben szenvedek. De miért pont ilyenkor, és miért pont rajtam? – fogalmazódik meg bennem minden pillanatban. Néma feleletemmel csak a tényt tudom nyugtázni. Szolgálok. Most így.

Lassan elcsendesedik. Elaludt. De nem mozdulhatok. A pallosa, ha nem vagyok elég nyugodt, bármikor újra lecsaphat. Néha a farkával demonstrálja is ezt a hatalmat.

Most tehetetlen vagyok. Nem vagyok a saját uram. Erről szól a mi leckénk. Írok, amíg tudok, annak legalább látom valami értelmét. Már csak az egyik kezemmel gépelek, mert a másik az övé. Kényelmesen elhelyezkedett. Ha mozdulok, kezdődik minden elölről.

De a szerepek olykor felcserélődnek. Néha, nagyon néha ő a szolgáló. Ilyenkor, ha látja, hogy nekem van szükségem védelemre, szinte észrevétlenül vigyáz rám: a mancsa apró legyezőként csapkodja el az arcom elől az arra tévedő legyeket, hogy biztosítsa a nyugalmam.

Akkor mindent megbocsátok neki. Csak azt az egyet nem értem: miért nem lehetne mondjuk épp délután
dorombolni ennyit?

Rongyika és a Pergamen

Délelőtt 10:35. A tegnapi alvilági démon – akit a környezetem tévesen csak macskának hív – békésen alszik a kanapén. Naná. Miután hajnali háromkor kiszívta az életerőmet és tollba diktálta a sorsomat, most ártatlan plüssállatként regenerálódik.

Mára nagytakarítást terveztem. De nem a modern világ nagy, menő, csillogó moppjaival – azok szerintem csak maszatolnak. Én a tradíciók híve vagyok: egyetlen, egyszerű rongyikával feszülök neki a káosznak. Így az igazi. A takarítás nálam amúgy is mikrodózisokban működik: mára egyetlen fiókot terveztem be a tévés szekrény aljában. Többet nem szabad, mert a lendületem gyorsan elpárolog, de egy fiókkal talán még elbánok.

Ahogy a rongyikával benyúltam a tévés fiók legsötétebb sarkába, a kezem valami kemény, poros dologba ütközött. Egy rég elfeledett, megsárgult papírlap volt az. Olyan volt, mint egy ókori papirusz, ami a családi karma mélyéről bukkant fel.

Ahogy letöröltem róla a port, megdermedtem. Egy hivatalos dokumentum volt, a pecsétjén egy macskamancs lenyomatával. Szó szerint ez állt rajta:

Munkaszerződés

(Köttetett a mai napon a Kozmikus Hatóság és a Munkavállaló között)

1. § A szerződés határozatlan időre köttetik. A Munkavállaló (továbbiakban: a Cica) kötelezi magát, hogy napközben a plüssállat-üzemmódot imitálva békésen alszik, ezzel elaltatva a Munkaadó éberségét.

2. § A felek megállapodnak abban, hogy a tényleges műszak hajnali 3:00 órakor kezdődik. A Cica feladata a transzcendens csatornák megnyitása fizikai nyomásgyakorlással (dagasztás, arcba pucsítás). Amennyiben a Munkaadó ellenállást tanúsítana, a Munkavállaló jogosult a körmös-bevetésre.

3. § Fizetség: korlátlan simogatás pontosan ott, ahol a Munkavállalónak a legjobban jólesik, valamint a délutáni dorombolás teljes megvonása.

Visszanéztem a kanapéra. Töki megmozdította a fülét, de a szemét nem nyitotta ki. Csak a bajsza rándult meg egy kicsit, mintha azt mondaná: „Igen, anyukám. Aláírtad. Most pedig törölgesd tovább a fiókot.

.. nincs több kérdésem. Kikapcsolódásként elmerülök a mai napi tranzitokban, és még megírom a lábjegyzetet a „Szolgálat” című fejezethez.

Na, ez a törvénykezési hullám, úgy érzem, ki is lett szavazva a parlamentből, a Legfőbb Hatóság megvétózata! Töki asszisztens kapcsolt, hogy túl sokáig tévelyegtem az elméleti asztrológia 4D-s labirintusában, és nyomott egy vétót.

„Elég a transzcendens csatlakozásokból, Anyuka! Itt a fizikai valóság, üres a tálam, a Kardinális Kereszt működtetését pedig most azonnal egy szaftos kis falattal kell menedzselni! Ez most a nappali műszak!!!”

amúgy meg ..miau.. au.. úú.. u ú