Aki a Ligetnél nevelkedett, annak a szívében lakik egy külön világ. Ahol az éjszaka fényei találkozási pontokat világítanak meg
csoportokban emberek beszélgetnek. Szavaikban a közlekedési park lámpáinak fényei alatt a nappal történései játszódnak újra
emlékek játszódnak Játszódhatnak, mégiscsak egy park.
Éjjel az ágyban pocaktalálkozó van. Nem sok pocak, csak kettő.
Pszt! Szerelmesek
Éjjel a sutban, a polcban, fiókban cicák alszanak, piciny mancsukkal a világot ölelik
Éjjel a házba látomások jönnek, van, kit ijesztő, vad félelmek gyötörnek. Az ajtó nekik nem akadály, pedig van, ki aludna már
A falnak is füle van, ilyenkor tisztogatja, most úgysem beszél senki. Ráér
A verseny nem ér rá, most is fut. Nem lehet, hogy ne ő legyen az első.
Fogalmak zakatolnak, mind könyvben akar lenni. Nem hagynak aludni. Ők nem hagynak, én nem hagyom, engem nem hagy
szép kis éjszaka
pohárnoka a kredencen, itat, hogy ‘silnem kelljen. Ő sem hagy. Mi van ma mindenkivel?
Teliholdkor a világra múzsák szabadulnak. Fáj a fejed? Netán ők zakatolnak? Pici fogaikkal füledbe harapnak, angyali hangjukkal fogalmakat tolnak, a szemedben reggel képeik ragyognak
el nem álló szókkal lelkeknek danolnak