Agni, a királyi tűz morfondálva gomolygó kis felhőcskéjén ült. Azon töprengett, hogyan érezhetné meg világosan az egység hogy isteni kegyelem nélkül nem működhet tökéletesen a világ.

— Megvan, kettészakadok, egyik részem majd okoskodik, másik részem meg mindent érezni fog. A kettőt ha sikerül egyfelé terelnem, még jól is elsülhet.

— Az egyik felem a tudást önigazolásra, a másik felem reményeim szerint önmarcangolásra használja majd, — suttogta Agni, és a hangja úgy vibrált a kis fehér felhőjén, mint a parázs a szélben. — Ő talán képes lesz leereszkedve megmutatni a tudatoknak az eszmék mögött kavargó érzéseket.

A csettintés visszhangja még ott lebegett a semmiben, amikor a tűzistenből kiszakadt a két alak.

Nem volt bennük semmi égi. Az első, Réka, – nyersen és gőgösen azonnal kiegyenesedett: magára öltötte a csillogó, nappali álarcot, és nekifogott tanulni. Munkaidejét fegyelmezett gondolkodással töltötte, rendszereket javított. Azután és az étkezések alatt előadásokat hallgatott, – szigorúan csak menő és aktuális felfedezőktől. Estéit a megismert fejezetek megvitatásával töltötte. Hogy ne érezze magát elveszettnek ezekben a mások által kialakított rendszerekben, mindenkinek be szerette volna bizonyítani saját igazát. Hogy ez sikerüljön, folyvást új és még újabb szerzők előadásait hallgatta meg.

A másik felének, Agniknak az élete a rejtelmes sötétségben, a tudat alatt teljesedett ki. A nappali világosság a sok zajjal neki nem volt komfortos. Éjjel írt, pár órát aludt. Nem beszélt sokat. Ő is szerette az elméleteket, de sosem a másét. Az idő múlásával egyre kíváncsibb lett, és már nem okos akart lenni, inkább csak ősi titkok igazát szerette volna megtapasztalni, megérezni.

Agni fentről nézte őket. Tudta, hogy a könyvek rizsája és az eszmék kártyavárai mindaddig felesleges szemétnek tűnnek majd mindkét tudata számára, amíg ez a két fél el nem indul egymás felé a kávézók kék fényében és az elküldött levelekben. Drukkolt, hogy megértsék hogy a valódi, megkönnyebbülést hozó átlépések nem a magyarázatokból születnek.

Ehhez azonban szükség volt egy kis mókolásra, mert Agnik túl kényelmesen élte az életét. Mindent, mi lelki volt, már értett e világból, de Agni világa még távol állt tőle. Egy nap Agni intett hát a messzeségben várakozó, lomha és sötét tekintetű Szaturnusznak. Sani, az Idő ura nem sietett, de lépteinek súlya alatt szép lassan megremegett Agnik kényelmes világa.

A konyhaasztalnál ült, reggeli kávéját szürcsölgette, amikor a titokzatos energia ismét a tüdejébe gázolt. Torka elszorult, mintha láthatatlan ujjak markolnák. A következő pillanatban feltépte belőle a sokadik száraz, fojtogató rohamot – ezt már nem titkolhatta többé. Bögréje megcsörrent a kistányéron, ahogy letette, teste a rázkódástól egyre kiszolgáltatottabban hajolt előre. Férje bénultan nézte, a gyerekek tágra nyílt szemmel meredtek rá a nappali felől. Agnik megpróbált felállni, a kezével intett feléjük, hogy jól van, de a légszomjtól és a hirtelen rászakadó pániktól a könnyek már az arcát mosták. Testében idegen, vándorló elektromosság cikázott; a lábai felmondták a szolgálatot, visszazuhant, azon a konyhaszéken csuklott össze az élete.

Az ego most a Halak jellemében nyilvánult meg, nagyon szerette ezt a kis játékot. Éjszaka volt. Fejében még álmának utolsó mondata fénylett. Testét fura, finom rezgés feszítette. Követte a macsakát. Kiment a szobábó, felnyitotta a laptopját. De a mondat és a keret már csak távoli homályos, pislákoló fény volt. Ezt sem bánta, hisz évek óta ez volt az első dolog, ami értelmet adott mindannak, ami azóta vele történt. Számos tanfolyamon, spirituális élményen túl, most itt ül, Koponyája mellett a macsak dorombol. A máskor olyan öntudatosan éhenhalni akaró macska most nem nyávog. De ki hinné el, hogy ő is tudja, még nem szabad, hogy őt most épp emiatt a mondat miatt rendelte oda az ég. Békésen tartotta a normalitás terét még húsz másodpercig, aztán nagyon finom nyafogásba kezdett.

A bekezdés megszületett. Már Agnik is átért ebbe a világba. Nem értő, de bizakodó hálával tekintett szét maga körül, és elindult a hűtő felé. Talán egy etetésnyi idő alatt nem vész el az ihlet.

Tegnap ilyenkor egy fügefát itatott – mit tehetne ehhez még hozzá egy cica megetetése? Lássuk, hátha ez a mini mindenség is végtelen számú tanulsággal szolgál majd. Megmozdulni ismét nehéz volt, teste minden porcikájának álmos nehézsége a lehető legnygyobb földi örömmel nyomta még a kanapét. Az elmúlt hónapok kalandjai azonban már megtanítottak neki egyet s mást. Szó szerint, fájdalommal telve tapasztalhatta meg az állati lelkek szentégét. Mirci szelleme még napi szinten emlékeztette rá, mennyire fontos is az az értő figyelem, és hogy a ‘jól gondoskodás fogalma’ mennyire nem egyértelmű. Az értő figyelmet még gyakorolni kell, és a most a hűtő előtt sündörgő Töki az ezirányú tapasztalatok megszerzésében a legnagyobb tanítómestre.

Ő nem sieti el. Nem akar, az ösztönei vezetik, amik minden alantas dologtól tiszták. Leghőbb vágyuk a szabadság, -ebben nagyon hasonlítottak egymásra. Egy cicánál már elrontotta. Igyekszik a hibákat nem megismételni. Hajnal van a napkelte előtti szent percek már véget értek. Élő madarak csicseregése köszönti az új hajnalt. Az ajtó nyitva. Töki végre megkezdhette héthatáron túli ténykedését a célból kifolyólag, hogy reggel hatkor éjfekete bundáját harmatcsöppekkel díszíteve hozza be a szobába a hajnali frissességet.
— Látod.. ennyit is elég tenni. Üzente álatala ma az Univerzum.
Néhány bogáncsot is hozott magával, és apró bogárkákat. Most agyonnyomtam, holnap majd már inkább a a bogárkákat is kiteszem.
— Jelentem minden rendben. Kis fejecske megmasszírozva, bogáncsok eltávolítva.

… folyt. köv
könnyed, olvasóbarát verzó

A nehezen követhető törénet védikus fogalmi rendszere:

Hogyan érezhetné meg világosan az egység… :

A nyelvi és filozófiai játék itt a nem-kettősség (Advaita) védikus tanítása. A statikus, mozdulatlan Egység önmagában nem képes érezni, hiszen az érzékeléshez mindig kell egy alany, aki érez, és egy tárgy, amit éreznek. Az Egység ezért Agni csettintésével szétválasztja önmagát: megteremti a kettősséget (a Két-séget), vagyis Rékát és Agnikot, hogy a tapasztalásokon, a belső kríziseken átmenő két lány dinamikáján keresztül végül újra ráébredhessen önmaga nem-kettős mivoltára.

Agni, a közvetítő és a „Királyi Tűz”

A Védákban (különösen a Rigvédában, amelynek legelső himnusza hozzá szól) Agni a tűz istene. Ő a pap az istenek között, a közvetítő az égi (isteni) és a földi (emberi) szféra között. Ő viszi el a fohászt az istenekhez, és hozza le az áldást az embereknek.

Rigvéda 1. himnusz Weöres Sándor, Szabó Lőrinc fordítása

Két Madár allegóriája

„Két kicsiny madár párba csatlakozva
Ugyanabba a faágba fogódzott;
S míg egyik ízlelt az édes gyümölcsből,
Másik nem evett, csak ámulva nézett.”

Rigéda Himnuszok Fórizs László fordítása

A két oldal: Ida és Pingala, Az érző és az okoskodó Energiánk

Pingala Nadi a Nap-energia, a racionális, logikus, intellektuális oldal, az „okoskodó” rész, aki a tudást önigazolásra használja. A Pingala hajlamos a merevségre, a kontrollra és a dogmákra.

Ida Nadi a Hold-energia, az érzelmi, intuitív, befogadó oldal, ő a „mindent érző” rész, aki hajlamos az önmarcangolásra. Az Ida a múltba révedés, a vágyak és a lelki örvények helye.

A Dzsjótis, -védikus asztrológiában, – a Brahma Granthi e kettőnek az anyagi szintű elkülönüléséről szól.

A védikus és tantrikus rituálékban Agni a tűz. A belső jógafolyamatokban a megélt, átérzett tudás az, ami átégeti az elakadásokat, csomókat. Emiatt mondja Agni, hogy ha a kettőt „sikerül egyfelé terelnem, még jól is elsülhet”. A jógában akkor a Sushumna Nadi a középső csatorna örül, és Kundalini is rohanhat dolgát végezni.

Jnyána (Tudás) és Bhakti (Áhítat/Érzés) egyensúlya

A hinduizmusban a megvilágosodáshoz vezető utak közül kettő kapja itt a főszerepet:

• Jnyána márga, -a tudás útja: Ez a mese „okoskodó” fele, amely önigazolásra hajlamos. A védikus bölcselet figyelmeztet, hogy a puszta intellektus és a szent iratok száraz ismerete egoizmushoz, önigazoláshoz vezethet az isteni megtapasztalás nélkül.
• Bhakti márga, -az odaadás, az érzelmek útja: Ez a „mindent érző” fél. Az érzelmek vezette út a világi szinten „önmarcangoláshoz” és fájdalomhoz vezet, de ha az eszmék mögötti tiszta érzéssé válik, képes leereszkedni a mélybe és felemelni a tudatot.

A Maya (Illúzió) és az Isteni Kegyelem (Kripá)

Az anyagi világ, –Maya, – választja el a lelket a Forrástól. A lélek saját erejéből, csak logikával nem képes kitörni ebből. A tudat tüze, – a kiváncsiság, – ha találkozik az elhatározással, a mély megértés vágyával, a rendszer megmutatja önamga már megértésre érett részeit.

Az ego most a Halak jellemében nyilvánult meg… :

Utalás a védikus asztrológia (Dzsjótis) utolsó, 12. jegyére, a Halakra (Mína). Ez az archetípus a határok feloldódását, az álmokat, a tudatalattit, a transzcendenst és az elengedést uralja. Míg Réka egója a nappali, merev, elkülönülő struktúrákat építi, addig Agnik egója a Halak minőségében működik: nem hódítani vagy bizonyítani akar, hanem feloldódni a misztikus áramlásban, az éjszakai ihletben és a láthatatlan világokkal (mint Mirci szelleme) való kapcsolódásban.

… magára öltötte a csillogó, nappali álarcot, és nekifogott tanulni… (Rajas / Radzsasz):

A védikus filozófia három alapvető anyagi minőségének (guna) egyike. A radzsasz a mozgás, a szenvedély, az aktivitás és a növekedés elve, de negatív oldalán a nyughatatlanság, a gőg és a görcsös bizonyításvágy hajtóereje. Réka karaktere a tiszta radzsasz megtestesülése.

… mert Agnik túl kényelmesen élte az életét… (Tamas / Tamasz):

A három guna közül a sötétség, a tehetetlenség, a nehézkedés és a kényelem elve. Agnik kezdetben a tamasz állapotában vesztegel, amelyből a Szaturnusz (Sani) kíméletlen, fájdalmas ébresztője billenti ki, mozgásba hozva a belső alkímiát.

…teste minden porcikájának álmos nehézsége… (Tapas / Tapaszt)

Szanszkrit kifejezés, jelentése: „izzás”, spirituális önfegyelem, önkéntes vagy a sors által ránk mért nehézségek vállalása a tisztulás érdekében. Agnik konyhai krízise és a fizikai nehézségek ellenére végzett éjszakai munkája a tapaszt folyamata, amely felemészti a tamaszt (a lustaságot), és közelebb viszi őt a Forráshoz.

… Nem értő, de bizakodó hálával tekintett szét… (Bhakti):

Az odaadás, a szívbéli szeretet és a transzcendenssel való érzelmi kapcsolódás útja (Bhakti Jóga). Agnik itt végleg elengedi az intellektuális megértést (a jnyánát), és átlép a tiszta hálába és elfogadásba, felismerve a mindenség szentségét egy olyan hétköznapi cselekedetben is, mint egy macska megetetése.

Nem akar, az ösztönei vezetik… :

Tudatos stilisztikai és filozófiai csonka mondat. A keleti bölcseletben (különösen a taoista vu-vej – cselekvés nélküli cselekvés – és a jógikus vairágja koncepciójában) a tárgy nélküli „nem akarás” a legmagasabb szintű jelenlét. Töki, a macska nem „valamit” nem akar, hanem magától az emberi szándéktól, a jövőbe vetített görcsös raboskodástól mentes. Agnik tőle tanulja meg a puszta létezés szabadságát: az elmének azt a fajta elcsendesedését, amikor az ember már nem akar akarni.

Élő madarak csicseregése… :

Tudatos ontológiai (lételméleti) határvonal a szövegben. A napkelte előtti szent percek (Brahma Muhúrta) még a finomfizikai, asztrális dimenzióról szóltak, ahol a csend, a Forrás és Mirci szelleme volt jelen. Az „élő” jelző drasztikusan rántja vissza a narratívát a durvafizikai, biológiai realitásba: a transzcendens kapu bezárult, a misztikus éjszaka után megkezdődik a hús-vér földi létezés és a mindennapi karma játéka.

…Töki végre megkezdhette héthatáron túli ténykedését… … Üzente általa ma az Univerzum… (Shakshi / Sákší)

A szanszkrit kifejezés jelentése: a „Szemtanú” vagy a „Tiszta Megfigyelő”. Az Advaita Vedánta filozófiájában a Sákší az a legbelső, halhatatlan tudatosságunk, amely nem vesz részt a világ drámájában, nem ítélkezik, nem akar semmit megjavítani vagy elérni – egyszerűen csak éberen és csendesen tanúskodik a jelen pillanat felett. A történetben Töki nem csupán egy háziállat, hanem a Sákší minőség hús-vér, négylábú megtestesítője. Ő a tiszta Jelenlét. Amikor Agnik a macska szemébe néz, és megérti az Univerzum üzenetét („ennyit is elég tenni”), valójában átveszi Tökitől ezt a tágas, tanúskodó figyelmet. Ennek a belső megfigyelőnek a jelenléte teszi lehetővé, hogy amikor Agnik reflexből agyonnyomja a bogarat, nem esik a múltbéli önmarcangolás vagy dráma csapdájába, hanem a Sákší drámamentes, tiszta látásmódjával regisztrálja a tényt, és békésen továbblép a holnapi elhatározás felé („Jelentem, minden rendben”).