A délutáni nap ferdén világított be a kolostor apró tanulószobájába. Dawa az alacsony asztal fölé hajolva befejezte az utolsó sort, majd óvatosan letette a tollat. A papír szélét két apró, lapos kő tartotta; amikor írni kezdett, még mindkettő árnyéka a lapra esett, mostanra azonban a keskenyebbiké elérte az asztal peremét. Ebből is látszott, mennyi ideje dolgozik.

Chödrak a lap szélére húzta a tollat, és megmutatta a helyes betűkapcsolatot. A sa alatt tisztán kirajzolódott a da, mellettük külön állt az nga:
Dawa figyelte a mozdulatot, de közben egyre az járt a fejében, hogy mindehhez miért kell újra leírnia a ragaszkodást, a tudatlanságot és a hozzájuk tartozó magyarázatot is.

— Ezen dolgoztam egész délután. A többit megnéztem, mielőtt ideadtam, és azokban nem is találtál hibát. Ha most ezt megtanulom rendesen, akkor ugyanúgy tudni fogom, akár lemásolom mellé az összes többit, akár nem.

Chödrak befejezte a mintát, majd gondosan letette a tollat.

— Azt adtad ide, amiből később tanulni akarsz. Ha benne hagyod a hibás alakot, azt is újra meg újra látni fogod. Előbb itt gyakorolsz, mellettem; amikor már biztos a kezed, készítesz egy tiszta példányt. Nem kérek tőled olyasmit, amit még nem mutattam meg.

— De azt nem mondtad, hogy az egész lapnak hibátlannak kell lennie.

Chödrak hátradőlt. Dawa megérezte a változást, de a mondatot már nem lehetett visszavenni.

— Mennyit gondoltál megengedhetőnek?

A növendék lesütötte a szemét.

— Nem úgy értettem.

— Akkor fogalmazz pontosabban. Hallgatlak.

A nyitott ablakon át behallatszott az udvar zaja. Valaki egy vödröt húzott végig a kövön; a fém hosszan csikordult, aztán elhallgatott. Dawa a térdére szorította a kezét.

— Azt hittem, számít, hogy igyekeztem. Nem kapkodtam el, nem mentem ki közben, és nem hagytam abba akkor sem, amikor Tenzin szólt. Most mégis ugyanott vagyok, mintha hozzá sem kezdtem volna.

Chödrak egy ideig nézte.

— Nem vagy ugyanott. Most már meg tudod mondani, hol hibáztál. De az igyekezetedet nem úgy fogom elismerni, hogy jónak nevezem, ami javításra szorul.

Dawa arcába felszökött a meleg. Éppen ez volt benne az elviselhetetlen: Chödrak minden mondatára tudott felelni, és a végén mindig ott maradt az üres lap, amelyet neki kellett teleírnia.

— Ezt akkor sem tartom méltányosnak.

— Azt hallom. Egyelőre azonban ugyanazt mondod többféleképpen: sokáig dolgoztál, elfáradtál, és nem akarsz újrakezdeni. Mindezt elhiszem neked. Azt még nem mutattad meg, miért kellene ezért megtartanunk a hibás másolatot.

— Nem megtartani akarom. Kijavítani.

— Én pedig azt mondtam, hogyan javítod ki.

A hangja most keményebben szólt, és Dawa elhallgatott. Chödrak nem nyúlt a csészéjéért, nem nézett ki az ablakon; figyelme a növendéken maradt, amíg az végül levette a kezét a térdéről.

— Hozd ide a papírt.

Dawa felállt. A polcig csak néhány lépést kellett megtennie, de így is maradt ideje elképzelni, hogy Chödrak közben meggondolja magát. Amikor visszaült, a szerzetes félrehúzta a csészét, helyet csinálva az új lapnak.

— Még ne kezdj hozzá. Olvasd el, amit a haragról írtál.

Dawa ránézett.

— Most?

— Most. Azért írtad le, hogy tanulj belőle.

A növendék a régi lap fölé hajolt. Az első szavakat halkan, a többit valamivel gyorsabban mondta, mintha egy jól elvégzett felmondással még visszaszerezhetne valamit az elveszett délutánból.

— Zhe sdang. Harag, gyűlölet. Az ellenszenv, amely elutasítja azt, ami kellemetlen, és akár ártani is kész annak, akit szenvedése okozójának tekint. Ellensúlya a szerető jóindulat és a türelem.

Chödrak megvárta a végét.

— Amikor ezt másoltad, kinek a haragjára gondoltál?

Dawa nem felelt.

— Talán senkiére — folytatta Chödrak. — Volt egy szó, hozzá egy magyarázat, és neked az volt a dolgod, hogy mindkettőt leírd. Most viszont itt ülsz előttem, és úgy szorítottad a térdedet, hogy még mindig látszik az ujjaid helye. Nézd meg, mi történt a kettő között.

— Azt mondtad, kezdjem elölről.

— Igen. És harag támadt benned. Ha most visszavonnám az utasítást, valószínűleg hamar enyhülne. Ebből azonban még nem következik, hogy csak úgy tudsz megszabadulni tőle, ha én engedek.

Dawa a tiszta lap sarkát igazgatta.

— Könnyű ezt mondanod. Nem neked kell újraírni.

Chödrak tekintete megállt rajta.

— Vigyázz a beszédedre. Attól, hogy megengedem elmondani az ellenvetésedet, még nem beszélhetsz velem akárhogyan.

A növendék meghajtotta a fejét. Odakint nevetés hallatszott; egy pillanatra felismerte benne Tenzin hangját, és ettől az üres papír még fehérebbnek látszott.

Chödrak csak akkor folytatta, amikor Dawa ismét felnézett.

— Nem azt kívánom, hogy örülj ennek. Azt kívánom, hogy tanuld meg elvégezni akkor is, amikor nem örülsz. Ha minden javítás előtt meg kell győznünk téged arról, hogy nem esett rajtad sérelem, lassan többet fogsz gyakorolni az alkudozásból, mint az írásból.

Dawa nyelt egyet.

— És ha tényleg igazságtalan, amit kérnek tőlem?

— Akkor szükséged lesz rá, hogy világosan lásd, mi benne az igazságtalan. A haragod önmagában ezt nem bizonyítja. Ma megmutattam a hibát, adtam mintát, és itt maradok, amíg megtanulod. Most ebből indulj ki.

A lapot közéjük helyezte.

— A sa alá írd a dát. Lassan; előbb nézd meg, hol fordul a vonal.

Dawa kezébe vette a tollat. Az első alaknál túl szűkre hagyta a helyet, a másodiknál megállt, mielőtt befejezte volna, és összehasonlította a mintával. Chödrak nem dicsérte meg azért, hogy végre dolgozik. Megmutatta, hol kell változtatnia a mozdulaton, aztán kivárta a következő próbálkozást.

Néhány sor után Dawa már biztosabban írta a betűkapcsolatot. A neheztelése nem múlt el; időnként, amikor az új lapra pillantott, ismét feléledt benne. Mégis maradt annyi figyelme, hogy észrevegye, miért sikerült jobban a legutóbbi alak.

Chödrak arra mutatott.

— Ezt tartsd meg mintának. Most kezdheted a tisztázatot.

Dawa felhúzta maga előtt a friss papírt.

— A régit eltehetem alá?

— Mellé tedd, hogy lásd. És a javításokat is hagyd meg. Holnap Ngawang Gen-lának megmutatod mindkettőt.

A növendék keze megállt. Már formálódott benne egy újabb ellenvetés, de Chödrak ezúttal nem segített neki kimondani, és nem is oldotta fel a hallgatást. Megvárta, amíg Dawa visszahajol a lap fölé.

Az első sor lassan haladt. A szobában hallani lehetett a toll sercenését, s amikor Dawa a harag nevéhez ért, egy pillanatra közelebb húzta a mintát.

Chödrak csak akkor szólalt meg újra, amikor a szó már ott állt a papíron.

— Amikor kisebb voltam, gyűlöltem a hajnali harangot.

Dawa felpillantott. A váratlan közlésből először azt próbálta megérteni, vajon újabb kérdés következik-e.

— A harangot?

— Szívből. Esténként még semmi kifogásom nem volt ellene, de hajnalban, amikor megszólalt, úgy éreztem, minden szenvedésemnek az az egyetlen oka. A takaró alatt meleg volt, a kövön hideg, és nekem nem volt kedvem megismerkedni ezzel a különbséggel.

— De hát az a dolga, hogy felébresszen.

— Ezt akkoriban még nem tekintettem enyhítő körülménynek.

Dawa szája sarka megrándult. Chödrak észrevette, de nem mosolygott vissza; megfordította a csészét a kezében, és hüvelykujjával végigsimított a máz egyik repedésén.

— Sokáig azt hittem, akkor volna rendjén a hajnal, ha én már eleget aludtam, mire megszólal. A harang azonban nem tudott az én mértékemről. Reggelről reggelre ugyanazt végezte, én pedig reggelről reggelre ugyanazzal az új felháborodással fogadtam.

— Most már nem zavar?

— Néha most is szívesebben aludnék tovább. Csakhogy ebből már ritkábban következtetek arra, hogy valami helytelen történt velem.

Dawa visszanézett a lapra. A következő sor elejét már kimérte, de még nem érintette hozzá a tollat.

— A harang nem tehet róla. De te eldönthetted volna, hogy elég kijavítanom azt az egy szót.

Chödrak letette a csészét.

— Valóban. Én rendelkeztem így, és felelek is érte. Nem azért mondtam el a harangot, hogy bebizonyítsam: mindenki másnak igaza van, amikor neked valami kellemetlen. Azt vizsgáljuk, mihez kezdesz azzal, hogy nem a kívánságod szerint történtek a dolgok. Ezt a kettőt tartsd külön, különben minden tanításból csak felmentést vagy vádat fogsz hallani.

Dawa lassan bólintott, de az arcán látszott, hogy még nem végzett a kérdéssel.

— Akkor hogyan lehet bármit akarni? Ha szeretném befejezni a munkát, ahhoz ragaszkodom; ha nem szeretném, akkor meg hanyag vagyok.

— Ngawang Gen-la azt akarja, hogy megtanulj írni. Jamyang Khenpo azt akarja, hogy értsd, amit tanulsz. Én pedig azt akarom, hogy ebből a lapból később helyes alakokat idézz fel. Az akarás önmagában nem teszi hibássá egyik szándékot sem. Te is be akarhatod fejezni a munkát. De amikor a befejezés kedvéért már a hibát védenéd, érdemes megvizsgálnod, mit szolgál az igyekezeted.

A növendék ujjai kissé meglazultak a toll körül.

— És ha nem védeném, akkor is ugyanennyit kellene írnom.

— Ugyanennyit. A tisztázat terjedelme nem attól függ, mennyire haragszol rám.

Dawa ezen most nem talált semmi megnyugtatót. Chödrak hagyta, hogy folytassa a másolást; csak akkor igazította közelebb a tintát, amikor látta, hogy a növendék minden mártásnál túlságosan előrenyújtja a karját.

Néhány percig egyikük sem beszélt. Az udvar elcsendesedett, a folyosón valaki tompa hangon recitált. Dawa befejezett egy sort, és hátrahúzta a kezét, hogy ne maszatolja el.

— De van, amikor a másik valóban rosszat tesz — mondta. — Akkor nem csak azért haragszom, mert mást szerettem volna.

Chödrak bólintott.

— Tegyük fel, hogy Tashi megígéri, segít nekem vizet hordani. Várok rá az udvaron, az üres vödrök mellett, ő pedig a konyhánál issza a harmadik csésze teáját. Ha közben elfelejtette, mit vállalt, attól még elmaradt a munka; ha emlékszik rá, és nem törődik vele, az súlyosabb. Meg kell keresnem, és számon kell kérnem az ígéretét. Ehhez azonban nem szükséges, hogy már útközben összehordjam mindazt, amit valaha ellene lehetett mondani.

Dawa felnézett.

— Haragudnál rá?

— Könnyen meglehet. Éppen ezért kellene vigyáznom, mit mondok neki. A harag igen készséges: mire a konyhához érnék, valószínűleg már azt is elhitetné velem, hogy Tashi egész életében semmi egyebet nem tett, csak teát ivott, amíg én dolgoztam.

A növendék elmosolyodott. Tashit ismerve a képnek volt némi meggyőző ereje.

— Pedig csak azt az egy ígéretét szegte meg — folytatta Chödrak. — Arról kell számot adnia. Ha hozzáteszem a többit, már én sem beszélek igazat.

— És ha nem javul meg attól, hogy nyugodtan szólsz?

— Akkor lehet, hogy szigorúbban kell szólnom, vagy olyan ember elé vinnem az ügyet, akinek engedelmességgel tartozik. A nyugalom nem kötelez arra, hogy elvégezzem helyette a munkát.

Dawa tekintete önkéntelenül a tisztázatra tévedt. Chödrak követte a pillantását, de nem fűzött hozzá semmit.

Amikor a lap közepe is megtelt, Dawa megmozgatta az ujjait. A toll helye bevágott a bőrébe; nem fájt különösebben, de jólesett néhány pillanatra szétnyitnia a kezét.

Chödrak az asztalra tette a csészét.

— Jamyang Khenpo ma az ürességről is beszélt neked. Mire emlékszel belőle?

A növendék a csészére pillantott.

— Valami csészéset mondott.

Chödrak lassan felvonta a szemöldökét.

— A bölcsesség nagy kincstárából tehát egy csészét hoztál magaddal.

Dawa elnevette magát, aztán igyekezett pontosabban felidézni a hallottakat.

— Hogy részei vannak, és változhat. Meg hogy nem úgy létezik, ahogyan gondoljuk. De attól még ott van.

— Attól még ott van — hagyta helyben Chödrak. — Ha leejteném, eltörhetne, és ha a tea forró volna benne, megégetné a számat. Az üresség nem szünteti meg sem a csészét, sem a következményeket.

Kissé maga felé fordította az edényt. A fényben jól látszott az oldala: a fazekas ujjainak alig észrevehető nyoma, egyenetlenség a perem alatt, a mázba égett apró szemcse.

— Agyagból készült, valaki megformálta, kiégette, elhozta ide. Részekből áll, és ezekre támaszkodva nevezzük csészének. Ha keresni kezded azt, ami mindettől függetlenül, a maga erejéből volna csésze, nem találsz ilyet. Ettől még ihatunk belőle.

Dawa végignézett rajta.

— És a harag?

— A haragnál is vizsgálnod kell, hogyan keletkezik. Ma fáradt voltál; késznek gondoltad a munkádat, talán már azt is tudtad, hová mennél utána. Én újabb munkát rendeltem el, te pedig újra meg újra felidézted, mennyit dolgoztál már. Mire kimondtad, hogy méltánytalan, addigra sok minden gyűlt össze benned.

— Ha nem lettem volna fáradt, akkor is haragudhattam volna.

— Természetesen. Nem egyetlen okot keresünk, amelyet minden alkalommal elővehetünk. Máskor félelem is lehet benne, fájdalom, vagy egy régi sérelem emléke. De a harag egyik esetben sem önmagától, változhatatlanul áll fenn. Ezért van értelme annak, hogy megfigyeld, mi táplálja.

A növendék a hibás lapra nézett. Most már nehezére esett felidézni azt a meggyőződést, amellyel nem sokkal korábban védte az elrontott betűt; a fáradtságát viszont továbbra is érezte, s a másolásból is maradt még.

— Akkor legalább elvileg eldönthetem, hogy haragszom-e.

— Nem mindig előzi meg döntés. Néha már forró az arcod, mire észreveszed, és már a nyelveden van a mondat, amelyet jobb volna nem kimondani. De gyakorolhatod, hogy hamarabb felismerd, és ne adj hozzá mindjárt újabb gondolatokat, újabb szavakat.

Dawa kissé lehajtotta a fejét. A „könnyű ezt mondanod” még túlságosan közel volt ahhoz, hogy ne jusson eszébe.

Chödrak nem ismételte meg a rendreutasítást.

— Ha függ a feltételektől, akkor változhat — folytatta. — Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen belátásodtól minden régi szokásod megszűnik. Holnap is elfáradhatsz, és Ngawang Gen-la holnap is találhat valamit, amit javítanod kell.

— Akkor holnap újra kezdődik.

— A gyakorlásod bizonyosan.

Dawa visszavette a tollat. Egy ideig a szövegre figyelt, azután, miközben ellenőrizte az imént leírt sort, megszólalt:

— Most már nem haragszom annyira. De attól még nem gondolom, hogy jó volt újraírni az egészet.

— Ezt hallom. Fejezd be, azután olvasd össze a kettőt.

Chödrak hangjában nem volt elégedetlenség amiatt, hogy a növendék még nem fogadta el maradéktalanul az ítéletét. Engedményt sem tett. Dawa lehajolt a laphoz, s ezúttal nem keresett újabb érvet.

Mire a tisztázat elkészült, a napfény már csak az ablakhoz közeli sarokban maradt meg. Dawa letette a tollat, de nem tolta át rögtön a lapot. Végigolvasta, azután az eredetit is maga mellé húzta, és soronként összehasonlította őket. Egyszer visszanyúlt a tollért: egy hiányzó jelet még pótolnia kellett.

Chödrak megvárta.

A második lapot ugyanolyan figyelemmel olvasta el, mint az elsőt. Dawa ezúttal nem próbálta az arcából kitalálni az eredményt; a szerzetes kezét nézte, és arra gondolt, hogy ha még egyszer tiszta papírért küldi, nem tudja, mit fog mondani.

— Így jó. Várd meg, amíg megszárad, és mindkettőt tedd el holnapra.

A növendék bólintott. Egyelőre ennyi telt tőle.

Az udvar felől tompa döndülés hallatszott, majd valaki olyan hangon kezdett magyarázni, amelyből nyilvánvaló volt, hogy a történtekért semmiképpen sem ő felel. Chödrak az ablakhoz lépett.

Két szerzetes nagy rézüstöt cipelt a raktár felé. Az egyik Tashi volt; egyik kezével a fület markolta, a másikkal olykor elengedte, hogy mondanivalójának nagyobb nyomatékot adjon. Társa ezt láthatólag nem tartotta hasznosnak.

— Nézd csak — mondta Chödrak. — Tashi dolgozik. A dolgok valóban változékonyak.

Dawa felállt, és mellé lépett. Az üst peremén megcsillant a fény, amikor a két szerzetes megfordult vele a raktár ajtaja előtt.

Tashi észrevette őket.

— Chödrak! Ha már ott állsz, hozd a kulcsot!

Chödrak a köntöse redői közé nyúlt.

— Ezt letettétek, mielőtt elindultatok érte?

— Azt mondták, nyitva lesz!

— Kik mondták?

Tashi válasz helyett megemelte a maga oldalát, amitől társa bosszúsan felszisszent.

— A kulcsot hozd, aztán megbeszéljük!

Chödrak egy pillanatra lehunyta a szemét.

— A tanítás után rögtön megérkezik a vizsga — mondta halkan.

Dawa oldalról nézett rá.

— Haragszol, hogy kiabál?

— Egyelőre nem.

— És ha tovább kiabál?

Chödrak megtalálta a kulcsot, és kihúzta a köntöséből.

— Akkor majd megvizsgálom, milyen feltételek között keletkezik bennem a vágy, hogy a fejére borítsam azt az üstöt.

Dawa felnevetett. Chödrak az ajtó felé indult, de a küszöbről még visszanézett az asztalra.

— A lapokat előbb tedd biztonságba. Ne kelljen harmadszor is leírnod azért, mert a szél gondoskodott róluk.

A növendék visszalépett. A tinta már megszáradt; egymásra helyezte a két lapot, ügyelve, hogy az eredeti széle se hajoljon be, majd a többi írása közé csúsztatta őket.

Az udvarról újra felhangzott Tashi hangja. Chödrak most már válaszolt neki, röviden és korántsem szelíden, hogy hallotta elsőre is.

Dawa utánuk indult. Holnap mindkét lapot meg kellett mutatnia Ngawang Gen-lának; ezt nem felejtette el. Az ajtóban mégis a harang jutott eszébe, és az a Chödrak, akit sohasem látott: egy növendék a takaró alatt, aki hajnalonként személyes sértésnek tekintette, hogy megkezdődött a nap.

---

Feljegyzés a délutáni tanításból

དུག་གསུམ། — A három gyökérméreg
dug gsum

འདོད་ཆགས། — Ragaszkodás, sóvárgás
’dod chags

A vágy, amely birtokolni, megtartani akar, és nem szívesen engedi, hogy a dolgok megváltozzanak. Ellensúlya a ragaszkodásmentesség; ezt az elengedés és a nagylelkűség gyakorlása is erősíti.

ཞེ་སྡང་། — Harag, gyűlölet
zhe sdang

Az ellenszenv, amely elutasítja azt, ami kellemetlen, és akár ártani is kész annak, akit szenvedése okozójának tekint. Ellensúlya a szerető jóindulat és a türelem.

གཏི་མུག — Tudatlanság, elhomályosultság
gti mug

A valóság természetének félreismerése, amely a ragaszkodást és a haragot is táplálja. Ellensúlya a bölcsesség; a gelug tanításban ennek döntő jelentőségű formája az önmagában fennálló létezés ürességének felismerése.

Emlékeztető:
A harag okok és feltételek következtében keletkezik; nem önmagában fennálló, változhatatlan tulajdonságunk. Felismerése még nem szünteti meg, de lehetővé teszi, hogy ne tápláljuk tovább meggondolatlan szavakkal és tettekkel. A tanítás megértése a gyakorlás kezdete.