Egyszarvú az Unio Mystica, vagyis a szent egység szimbóluma. A Tejúton fekszik, keresztezi az égi egyenlítőt. Összeköti a földi, fizikai világot az égi, szellemi dimenziókkal. A belső tisztaság, az igazság, a megalkuvás nélküli önazonosság és a magasabb szintű harmónia jelképe. Az egyik legtisztább, legmagasabb szintű spirituális minőség. Nem egy földi állat, hanem egy égi, misztikus…

A védikus asztrológiában a Rahu és a Kétu nem két különálló bolygó, hanem egyetlen kígyó két fele: a Rahu a kígyó feje, a jövőbe néz, arra vágyik, azért küzd, annak épülésére táplálja lelkét és szellemét. A Kétu pedig a test, a farok, – gyomrában a múlt tudása, záróizmában, -sphincter, – az elengedés, farkában, azaz ösztöneiben…

A minap apró halak módjáre nyílt meg számomra a dimenziókapu. rahu két lába között éteri alalk jelent meg. -te vagy az kinga? hallatszott a telefon túloldaláról. Igen?!? kérdeztem vissza gynakodva. B.Á. vagyok. az ismerős név kelllemes frissítő hullámként hozott éltatő vizet a csütörtökömbe. Ez vaol aza a nap a héten, amikor én hülye apámékhoz jártam.…

A lila bicikli súlya és tehetetlensége még emlékeztet egykori önmagamra. Ma meglátogatom Rékát. Nagyon régen találkoztunk. Mostanában nem én vagyok a stabil pont az életében. Déltután egy órára beszéltük meg. Akkor van az ebédszünete. Micsoda luxus, milyen más világ! Ebédszünet. Az entitás,ami meghatározza a létezőt. 🙂 A mikor esz, mit esz, hogy esz kérdésköre fontos…

Bence átlagos, korunkban teljes természetességgel elkényeztetettt budai kisfiü volt. Szobája falán apró, plakátok, a színes falon összevissza ragasztgatva.. Születése előtt nem ezt tervezték. A terv a letisztult külső, a harmónikus élet volt, de valami félrement. Szinte az egész ház az övék volt. Alul a mamáék, középen a papa, fent Hédi a két gyerekkel. Fent Hédi…

Azóta megint alszik. Amúgy pedig igazi kényszeres rohadékként néz velem farkasszemet bármikor az éj közepén. Megjön. Az ajtóm számára persze mindig nyitva áll, ő pedig nem tágít. Igaz, hogy mára semmi tervem nem volt. A szabadságomat is tölthetném. Nem tudom, mi a tökömet keresek itt. Szolgai módon kapcsolom be a laptopot. Hajnali háromkor is készen…

Kezdeti hezitálás után a talált tárcát már határozott mozdulatokkal nyitom ki. Belenézek. A megsárgult papírlapokból egy nevet bogarászok ki: Pásztor Árpád. Valahonnan kísértetiesen ismerősen cseng. Az asztrológus vénámban a lüktetés azonnal turbó fokozatra kapcsol; nagy lendülettel csapom fel a laptopomat. Remegő kézzel gépelem be az adatokat az útlevélszerű adatlapról: Ungvár, 1877. április 12. A képernyőn…

– Emlékszel? Tavaly láttuk azt a szép házat Kácson? – toppanok be a nappaliba. – Igen. Azt, ami a lustaságod miatt úszott el – feleli, meg sem mozdulva. A keze ráfeszül a kanapé karfájára. Láthatóan nem akar belemenni ebbe a témába; a szokásosnál is komolyabb tekintettel bámulja a tévét. Nem felel semmi mást. A fojtogató…

Ötkor keltem, mint általában. Töki addig dorombolt a fejem mellett, amíg ki nem másztam az ágyból. Először a gyomorvédő, aztán a fél óra várakozás, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Utána a többi: vitaminok, vérképző, pontosan úgy, ahogy a doki Mircinek felírta. Mirci ma hajnalban nem akart sétálni. Visszafeküdtem. Másodszor a friss kávé illatára ébredtem.…

Aznap is bementem hozzá. Sanyi bácsi már nagyon erőtlen volt, de a csendben, ami körülvett minket, még vibrált a ki nem mondott szavak súlya. Leültem az ágya szélére. A szívószálas pohárból már nem kért, de pár szem cseresznyét még elfogadott tőlem; lassan, nehezen rágta meg a gyümölcs húsát. Az elköszönésünk halk volt. Otthagytam pár puszit…